2009. augusztus 30., vasárnap

My Other Face

Most szeretném megmutatni, egy másik oldalamat, a Formula1 es részemet!

Räikkönen másfél év után újra nyerni tudott! Fisichella második!


Kimi Räikkönen a tavalyi barcelonai versenyhétvége után ismét a dobogó legfelső fokán ünnepelhet. A második helyen az első rajtkocka tulajdonosa, Giancarlo Fisichella végzett, aki talán élete legjobb futamát teljesítette. A dobogó legalsó fokára a Red Bull-Racing-es Sebastian Vettel ért oda.

A versenyzők már az autókban, az utolsó simításokat végzik a szerelők. Egyelőre esőnek nyoma sincs, viszont baljós felhők gyülekeznek.

A vártnál tehát egy kicsivel hidegebb van, ami talán a Red Bulloknak kedvezhet.

A szerelők már a pálya szélén, megkezdődik a felvezető kör. Továbbra is az a kérdés, hogy problémamentes lesz-e a rajt.

Barrichello az előzetes számítások szerint már a 9. körben jönni fog tankolni. A brazilnak jól kell startolnia, ha bele akar szólni a küzdelmekbe. Lassa megérkeznek a versenyzők a rajtrácsra. Már égnek a piros lámpák. Megkezdődött a 44 körös verseny. Fisichella nagyon jól kapta el a rajtot Kimi Räikkönen is. A finn feljött a harmadik heylre.

Barrichello autója beragadt. Räikkönen már a második, majd egy igen komoly baleset. Button, Hamilton, és úgy tűnik Grosjean is benne volt. Jön a biztonsági autó. Jelenleg a romokat takarítják el. A kiesők Button, Hamilton, Grosjean, és Alguersuari. Az első három: Fisichella, Räikkönen, Kubica. Luca Badoert emlékeztették, hogy lágy keveréken autózik, míg riválisai keményen, úgyhogy jó esélyei vannak.

Lassan eltűnik az összes roncs, már nem lesz benn sokáig a biztonsági autó. Ebben a körben el is hagyja a pályát. Barrichello-t paprikázták fel rádión, hog legyen nagyon agresszív Luca Badoer-rel. Kiment a biztonsági autó.

Kimi Räikkönen nagyon rajta volt Giancarlo Fisichella-n, majd az Eau Rouge után már benyomta a KERS-t és körbeautózta az olaszt. Räikkönen vezet. Barrichello közben megelőzte a szintén katasztrófálisan rajtoló Jarno Trullit. Vettel Rosberget szorította maga mögé. Barrichello már Badoert is letudta, a buszmegállónál egyszerűen kifékezte a nagy helyet hagyó olasz versenyzőt.

A brazil versenyző megfogadta a rádión kapott tanácsot, nagyon agresszívan megy, már Kazuki Nakajimat is leelőzte. Ráadásul a brazil volt a bxoban, ameddig a pályán volt a biztonsági autó. Sutil az aszfaltos bukótéren keresztül autózta körbe Luca Badoert. Fisichella közben nagyjából tudja tartani a lépést Kimi Räikkönent. Trulli-t bíztatják, hogy kapcsoljon mindent maximumra, és előzze meg Badoert. Trulli kétségbesetten kiabálta, hogy Badoer túl gyors.

Adrian Sutil Nakajimát is gyorsan maga mögé utasította. Gyorsak a Force India autói. Grosjean már a boxban sétálgat. Az első nyolc helyzett: Räikkönen, Fisichella, Kubica, Glock, Webber, Heidfeld, Vettel, Rosberg. A Williams Toyota német versenyzőjét bíztatják, hogy gyorsítson, mert közelebb kéne kerülni Vettel-hez.

Kubica érkezik a boxba. A lengyel a keményebb kevérket kapja. Kovalainen-nel közlik, hogy ha tudja tartani ezt a tempót, akkor a hatodik helyet is megcsípheti. Kubica pont a McLaren Mercedes finn versenyzője elé érkezett meg. Fisichella továbbra is szépen tartja Räikkönent. Fernando Alonso-t noszogatják, hogy menjen, mert elé érkezhet mg a kerékcsere után Fisichella.

Glock járt szerencsétlenül járt a boxban, ugyanis a benzintöltő cső nem működött. Räikkönen és Fisichella egyszerre érkezik a boxba, majd követik őket még igen sokan. Webber majdnem összekoccant kifelé jövet Heidfeld-el. A német aztán megelőzte Webbert. Az ausztrál valószínűleg hagyta, mert már így is a hétvégén egyszer megintették a Red Bull versenyzőjét.

Barrichello már Webbert is megelőzte. Az ausztrál úgy tűnik nem úszta meg, ugyanis egy boxutca áthajtással büntetik. Button-nak egy kő már legördülhetett a válláról. Vettel megjárta a boxot, Heidfeld és Barrichello elé érkezett vissza. Jelen pillanatban Rosberg vezet, ám még nem volt a boxban. Azonban ez már megváltozott, ugyanis a német is megejtette első kiállását.

Räikkönen, Fisichella és Kubica az élen. Sutil nagyon szépen előzte meg Rosberget. Fernando Alonso-nak mondták, hogy ne üldözze Fisichellát, hanem próbáljon meg üzemanyagot spórolni. A kétszers világbajnok spanyol versenyző úgy tűni kegy kiállásos taktikán versenyzik, így nem irreális a harmadik hely, ahol most áll. Buemi is megérkezik a boxba, ahogy Trulli is.

Az olasznál sem akart lejönni a benzintöltő cső, majd végül be is tolták a garázsba. Räikkönen-nel tudatták, hogy jó lenne egy kis előnyt kiautózni, mert Fisichella-val egy körben fognak kijönni. Fisichella folyamatosan gyorsul, rádión pedig bíztatják, hogy hozzon körönként egy tizedet. Az olasz képes lehet rá. Alonso érkezik a boxba, és kapja a lágyabb keverékű gumit. Alonso bal első kerekén nem bírják visszatenni a légterelő elemet, mivel már az elején megsérült, így nehéz volt leszedni. Alonso lehetőségeinek így vége.

Úgy tűnik nem sikerült rendesen visszarakni, mert most is lifegni látszik az említett elem. Kubica a harmadik, mögötte Kovalainen, aki még nem volt kinn. Alonso-t kérik, hogy lassan jöjjön be a boxba, hogy lecseréljék az elemet. Webber autójából aggasztó kék füst kandikál ki a célegyenes után. Egyelőre még megy, kérdés kibírja-e a motor?

Barrichello meglátogatta másodszor szerelőit. Alonso bánatosan bandukol a paddockban. Az első nyolc: Räikkönen, Fisichella, Kubica, Vettel, Heidfeld, Rosberg, Glock, Webber.

Robert Kubica kezdi meg az elöl autózók közül először a második kiállást. Räikkönen és Fisichella egyszerre érkeznek a boxba. A finn lágy keveréket kap, míg az olasz keményet. Átmentileg Vettl az élen, ha jól megy a német megelőzheti a boxkiállásával Robert Kubicát. Mark Webbert figyelmeztették, hogy ne nagyon hasznája az Eau Rouge-ban a rázóköveket. Az asuztrál a pálya egy másik pontján majdnem meg is pördült az egyik kerékvető miatt.

Fisichella továbbra is tartja Räikkönent, sőt. Webber másodszor is meglátogatta a boxot. Vettel csak most érkezik a teszi ugyan ezt, és visszaérkezik a két BMW Sauber elé. Webber Rosberg-et támadná.
Hét kör van még hátra. Vettel megfutotta a leggyorsabb kört. A fiatal német talán megpróbálja a második helyet megszerezni. Sutil próbálta megelőzni Glock-ot, ám a Toyota versenyzője szépen verte vissza a támadást. Vettel és Fisichella is gyorsul. Vettel fél másodperceket ad körönként, de valószínűleg nem fogja utolérni Fisichellát.


Kimi Räikkönen a tavalyi barcelonai versenyhétvége után ismét a dobogó legfelső fokán ünnepelhet. A második helyen az első rajtkocka tulajdonosa, Giancarlo Fisichella végzett, aki talán élete legjobb futamát teljesítette. A dobogó legalsó fokára a Red Bull-Racing-es Sebastian Vettel ért oda.




Végeredmény

1. K. Räikkönen Ferrari 1:23:50.995
2. G. Fisichella Force India F1 + 0.938
3. S. Vettel Red Bull + 3.875
4. R. Kubica BMW + 9.966
5. N. Heidfeld BMW + 11.276
6. H. Kovalainen McLaren + 32.763
7. R. Barrichello Brawn GP + 35.461
8. N. Rosberg Williams + 36.208
9. M. Webber Red Bull + 36.959
10. T. Glock Toyota + 41.490
11. A. Sutil Force India F1 + 42.636
12. S. Buemi Scuderia Toro Rosso + 46.106
13. K. Nakajima Williams + 54.241
14. L. Badoer Ferrari + 1:42.177
Nem ért célba
15. F. Alonso Renault + 18 kör
16. J. Trulli Toyota + 23 kör
17. J. Button Brawn GP + 44 kör
18. R. Grosjean Renault + 44 kör
19. L. Hamilton McLaren + 44 kör
20. J. Alguersuari Scuderia Toro Rosso + 44 kör






Forrás: F1-live.hu