Räikkönen másfél év után újra nyerni tudott! Fisichella második!
A vártnál tehát egy kicsivel hidegebb van, ami talán a Red Bulloknak kedvezhet.
A szerelők már a pálya szélén, megkezdődik a felvezető kör. Továbbra is az a kérdés, hogy problémamentes lesz-e a rajt.
Barrichello az előzetes számítások szerint már a 9. körben jönni fog tankolni. A brazilnak jól kell startolnia, ha bele akar szólni a küzdelmekbe. Lassa megérkeznek a versenyzők a rajtrácsra. Már égnek a piros lámpák. Megkezdődött a 44 körös verseny. Fisichella nagyon jól kapta el a rajtot Kimi Räikkönen is. A finn feljött a harmadik heylre.
Barrichello autója beragadt. Räikkönen már a második, majd egy igen komoly baleset. Button, Hamilton, és úgy tűnik Grosjean is benne volt. Jön a biztonsági autó. Jelenleg a romokat takarítják el. A kiesők Button, Hamilton, Grosjean, és Alguersuari. Az első három: Fisichella, Räikkönen, Kubica. Luca Badoert emlékeztették, hogy lágy keveréken autózik, míg riválisai keményen, úgyhogy jó esélyei vannak.
Lassan eltűnik az összes roncs, már nem lesz benn sokáig a biztonsági autó. Ebben a körben el is hagyja a pályát. Barrichello-t paprikázták fel rádión, hog legyen nagyon agresszív Luca Badoer-rel. Kiment a biztonsági autó.
Kimi Räikkönen nagyon rajta volt Giancarlo Fisichella-n, majd az Eau Rouge után már benyomta a KERS-t és körbeautózta az olaszt. Räikkönen vezet. Barrichello közben megelőzte a szintén katasztrófálisan rajtoló Jarno Trullit. Vettel Rosberget szorította maga mögé. Barrichello már Badoert is letudta, a buszmegállónál egyszerűen kifékezte a nagy helyet hagyó olasz versenyzőt.
A brazil versenyző megfogadta a rádión kapott tanácsot, nagyon agresszívan megy, már Kazuki Nakajimat is leelőzte. Ráadásul a brazil volt a bxoban, ameddig a pályán volt a biztonsági autó. Sutil az aszfaltos bukótéren keresztül autózta körbe Luca Badoert. Fisichella közben nagyjából tudja tartani a lépést Kimi Räikkönent. Trulli-t bíztatják, hogy kapcsoljon mindent maximumra, és előzze meg Badoert. Trulli kétségbesetten kiabálta, hogy Badoer túl gyors.
Adrian Sutil Nakajimát is gyorsan maga mögé utasította. Gyorsak a Force India autói. Grosjean már a boxban sétálgat. Az első nyolc helyzett: Räikkönen, Fisichella, Kubica, Glock, Webber, Heidfeld, Vettel, Rosberg. A Williams Toyota német versenyzőjét bíztatják, hogy gyorsítson, mert közelebb kéne kerülni Vettel-hez.
Kubica érkezik a boxba. A lengyel a keményebb kevérket kapja. Kovalainen-nel közlik, hogy ha tudja tartani ezt a tempót, akkor a hatodik helyet is megcsípheti. Kubica pont a McLaren Mercedes finn versenyzője elé érkezett meg. Fisichella továbbra is szépen tartja Räikkönent. Fernando Alonso-t noszogatják, hogy menjen, mert elé érkezhet mg a kerékcsere után Fisichella.
Glock járt szerencsétlenül járt a boxban, ugyanis a benzintöltő cső nem működött. Räikkönen és Fisichella egyszerre érkezik a boxba, majd követik őket még igen sokan. Webber majdnem összekoccant kifelé jövet Heidfeld-el. A német aztán megelőzte Webbert. Az ausztrál valószínűleg hagyta, mert már így is a hétvégén egyszer megintették a Red Bull versenyzőjét.
Barrichello már Webbert is megelőzte. Az ausztrál úgy tűnik nem úszta meg, ugyanis egy boxutca áthajtással büntetik. Button-nak egy kő már legördülhetett a válláról. Vettel megjárta a boxot, Heidfeld és Barrichello elé érkezett vissza. Jelen pillanatban Rosberg vezet, ám még nem volt a boxban. Azonban ez már megváltozott, ugyanis a német is megejtette első kiállását.
Räikkönen, Fisichella és Kubica az élen. Sutil nagyon szépen előzte meg Rosberget. Fernando Alonso-nak mondták, hogy ne üldözze Fisichellát, hanem próbáljon meg üzemanyagot spórolni. A kétszers világbajnok spanyol versenyző úgy tűni kegy kiállásos taktikán versenyzik, így nem irreális a harmadik hely, ahol most áll. Buemi is megérkezik a boxba, ahogy Trulli is.
Az olasznál sem akart lejönni a benzintöltő cső, majd végül be is tolták a garázsba. Räikkönen-nel tudatták, hogy jó lenne egy kis előnyt kiautózni, mert Fisichella-val egy körben fognak kijönni. Fisichella folyamatosan gyorsul, rádión pedig bíztatják, hogy hozzon körönként egy tizedet. Az olasz képes lehet rá. Alonso érkezik a boxba, és kapja a lágyabb keverékű gumit. Alonso bal első kerekén nem bírják visszatenni a légterelő elemet, mivel már az elején megsérült, így nehéz volt leszedni. Alonso lehetőségeinek így vége.
Úgy tűnik nem sikerült rendesen visszarakni, mert most is lifegni látszik az említett elem. Kubica a harmadik, mögötte Kovalainen, aki még nem volt kinn. Alonso-t kérik, hogy lassan jöjjön be a boxba, hogy lecseréljék az elemet. Webber autójából aggasztó kék füst kandikál ki a célegyenes után. Egyelőre még megy, kérdés kibírja-e a motor?
Barrichello meglátogatta másodszor szerelőit. Alonso bánatosan bandukol a paddockban. Az első nyolc: Räikkönen, Fisichella, Kubica, Vettel, Heidfeld, Rosberg, Glock, Webber.
Robert Kubica kezdi meg az elöl autózók közül először a második kiállást. Räikkönen és Fisichella egyszerre érkeznek a boxba. A finn lágy keveréket kap, míg az olasz keményet. Átmentileg Vettl az élen, ha jól megy a német megelőzheti a boxkiállásával Robert Kubicát. Mark Webbert figyelmeztették, hogy ne nagyon hasznája az Eau Rouge-ban a rázóköveket. Az asuztrál a pálya egy másik pontján majdnem meg is pördült az egyik kerékvető miatt.
Fisichella továbbra is tartja Räikkönent, sőt. Webber másodszor is meglátogatta a boxot. Vettel csak most érkezik a teszi ugyan ezt, és visszaérkezik a két BMW Sauber elé. Webber Rosberg-et támadná.
| 1. | Ferrari | 1:23:50.995 | ||||
| 2. | Force India F1 | + 0.938 | ||||
| 3. | Red Bull | + 3.875 | ||||
| 4. | BMW | + 9.966 | ||||
| 5. | BMW | + 11.276 | ||||
| 6. | McLaren | + 32.763 | ||||
| 7. | Brawn GP | + 35.461 | ||||
| 8. | Williams | + 36.208 | ||||
| 9. | Red Bull | + 36.959 | ||||
| 10. | Toyota | + 41.490 | ||||
| 11. | Force India F1 | + 42.636 | ||||
| 12. | Scuderia Toro Rosso | + 46.106 | ||||
| 13. | Williams | + 54.241 | ||||
| 14. | Ferrari | + 1:42.177 | ||||
| Nem ért célba | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| 15. | Renault | + 18 kör | ||||
| 16. | Toyota | + 23 kör | ||||
| 17. | Brawn GP | + 44 kör | ||||
| 18. | Renault | + 44 kör | ||||
| 19. | McLaren | + 44 kör | ||||
| 20. | Scuderia Toro Rosso | + 44 kör | ||||
Forrás: F1-live.hu




A Hed Kandi alapvetően egy zenei kiadónak indult, 1999-ben alapította Mark Doyle azzal a szándékkal, hogy az igazán minőségi és igényes house zenéket csokorba fogják és ezen név alatt adják ki őket. Az ötlet nem volt rossz és a Hed Kandi rövid idő alatt ismertté vállt az egész világon. A sikeren felbuzdulva később levédték mint márkanév is így mára már lehet kapni Hed Kandi parfümöt, ruhákat, kiegészítőket stb. A Hed Kandi kiadót 2006-ban vásárolta fel az angol Ministry Of Sound mely szintén legendának számít a kiadók között. Ekkor került a Ministry Of Sond rádió műsorára a HK adása is. Szerencsére a Hed Kandi lemezek megtartották az igényes vonalat és a design sem változott. Az összes Kandi album borítóját Jason Brooks profi grafikus tervezi ennek köszönhetően első pillantásra ráismerhetünk a HK kiadványokra. A lemezek stílus szerint tagolódnak és vegyesen van közöttük sima válogatás valamint mix CD is.
